Tisztel Igazgató asszony, Hartung Sándor festőművész úr! Tisztelt kiállítást látogató, művészetszerető Közönség, kedves jelenlévő Vendégek, Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntöm Önöket itt Soroksáron, az idén 15 éves Galéria ’13-ban, Hartung Sándor kiállításának megnyitóján. Ez a megnyitó nem csak természetében különleges, hiszen egy világszerte elismert festő képeit tekinthetjük meg az este folyamán, de ezen túl a Művész úr 50.-ik születésnapját, a Galéria ’13 15 éves évfordulóját és a Festészet Napját is együtt ünnepelhetjük.
Engedjék, meg hogy egy idézettel köszöntsem Önöket!
„Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.”
Úgy gondolom, Gogol szavai tökéletes módon leírják, hogy a művészet miként is tud részévé válni az életünknek. Mind a művelőknek, mind a csodálóknak is. Komoly gondolatok, üzenetek átadására és közvetítésére képes a művészet minden ága.
Talán ezek az eszményi gondolatok azok, amelyek az embert különbé teszik. Képes a lelket ápolni, kezelni és fejleszteni egyaránt.
A művészet felelősséggel is tartozik, hiszen az ember lélektani, kulturális fejlődéséért felel, mert az egyént itt érő behatások az ember személyiségét formálni, finomítani tudja.
A festészetet talán úgy tudnám értelmezni, amely színvilágában, ecsetvonásaiban, kifejező erejében olyan érzéseket és érzeteket képes közvetíteni a néző felé, amelyet szavakkal nem tudunk elmondani, kifejezni. A szemet gyönyörködtetni, s a szemet elvarázsolni nehéz feladat, hiszen sok inger éri a hétköznapokban is, ellenben egy új világot tárni elé és megmagyarázhatatlanul lekötni a figyelmét óriási kihívás, amelyre a festészet egyedüli módon képes.
Megtiszteltetés, hogy köszönthetem a mai napon Hartung Sándor festőművész urat, akinek 50. születésnapja alkalmából egy ilyen színvonalas és színes kiállításnak lehetünk szemtanúi.
Hartung Sándornak immáron harmadik alkalommal nyílik kiállítása a Galéria ’13-ban, hiszen 1999-ben és 2007-ben is a soroksári lakosoknak már szerencséje volt bepillantást nyerni a művész úr munkásságába.
Az ember életében sok dolgot tapasztal, évről évre bölcsebb s tisztánlátóbb lesz. Ezek a jelek egy átlagos ember életében is könnyen észrevehetők, de egy művész munkásságában látni, ahogy az évek telnek felemelő, elképesztő és lenyűgöző.
Talán saját koromból kiindulva is könnyedén kijelenthetem, hogy az idő múlásával, nem a megszerezett tudásra vagyunk büszkék, hanem a világ még általunk fel nem fedezett oldalára vagyunk mérhetetlenül kíváncsiak.
Festészetében számomra az a megkapó és felfoghatatlanul egyedi, ahogy az álmokat és a valóságot egyszerre tudja képeiben megmutatni.
Képei minden alkalommal új és új élményt nyújtanak számomra. Hartung Sándor, sok díj és a számos kitüntetés büszke tulajdonosa, de egyet a díjak közül kiemelnék, amikor 1999.-ben Soroksár Önkormányzata „Soroksárért” érdeméremmel tüntette ki. De nemcsak Soroksár, hanem Pesterzsébet is magáénak vallja művészetét, szellemiségét. Alkotóművészi nagyságát azzal is bizonyítja, hogy munkássága nem szétválaszt, hanem egybeköt. Bízom abban, hogy nem csak a díjak, de az emberi kapcsolatokon keresztül is érzi a festőművész úr, hogy nagy tiszteletnek örvend, itt Soroksáron is.
Az ünnepeltet köszönteni szokás és ezért is jöttünk össze. De igazi ajándékot ma az itt jelenlévők tőle kapnak. Képeinek, alkotásainak bemutatásával – vélem - mindenkinek örömöt, felüdülést, megnyugvást, kikapcsolódást fog jelenteni. Köszönjük.
Tisztelt Művész Úr, Kedves Sándor Isten éltessen sokáig. Kívánok neked a magam és Soroksár Önkormányzata nevében jó egészséget, sok sikert és hivatásod tekintetében további szárnyalást. Könnyedén, ahogy a gyermeki pillangók emelkednek a magasba. Gondtalanul.
Egyúttal gratulálok Sasvári Ilona igazgató asszonynak munkásságához.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!