2012.10.07.
16:05

Írta: Egresi Antal

Bántalmazták a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét!

Bántalmazták a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét!

 

A tegnapi nap folyamán sajnálatosan értesültem arról, hogy Kerényi András urat, a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének vezetőjét, támadás érte.  Két fiatal férfi bántalmazta a 62 éves elnököt. A támadókat a rendőrök előállították a XX. és a XXIII. kerületi rendőrkapitányságon, majd az elszámoltatásuk is megkezdődött.

Az elkövetők egyike egy 21 éves F. Márk nevű férfi, akiben az elnök úr felismerte szidalmazóját és bántalmazóját, a másik pedig a 20 éves P. Tibor, aki segédkezett a bűncselekmény végrehajtásában.

Szerencsére Kerényi András úr, orvosi ellátást igénylő sérülést nem szenvedett el, ellenben számomra hihetetlen és megdöbbentő, hogy ilyesmi előfordulhat a 21. században, Magyarországon.  Személyesen is ismerem az elnök urat és egy barátságos, kedves embernek ismertem meg. Ez még megrázóbbá teszi számomra a támadást.

Őszintén remélem, hogy Kerényi úr a lehető leggyorsabban felépül sérüléseiből, és az elszenvedett traumából, sokkból.

A zsidók szörnyű sorsuknak sebeit, hegeit mai napig magukon hordják, a történelemben elszenvedett borzalmak megpecsételték az életüket, és mégis a napjainkban is indokolatlan támadásoknak vannak kitéve.

Őszintén remélem, hogy hazánk egy diszkriminációtól mentes országgá tud válni, ahol sem vallási sem faji alapon való megkülönböztetés nem tud érvényesülni.

Remélem azok a politikai erők, amelyek a diszkriminatív érzeteket támogatják, szembesültek azzal, hogy a gyűlöletkeltésnek nagyon komoly és veszélyes következményei vannak.

Köszönetemet szeretném viszont kifejezni a rendőrségnek, hogy a gyors és hatékony munkájuknak köszönhetően a támadók kézre kerültek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egresiantal.blog.hu/api/trackback/id/tr704824895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása