2012.03.28.
08:40

Írta: Egresi Antal

Kézimunka kiállítás megnyitó

Tisztelettel köszöntöm Soroksár Önkormányzata nevében a megjelent alkotókat és a kedves műértő közönséget!

 

A művészet önkifejezés, önmegvalósítás. Minden alkotás sajátos, igazán egyedi üzenettel bír. Mindig örömmel tölt el, mikor látom az emberi alkotó erő nagyságát.  A hosszúnak tűnő szürke hétköznapokban nagy csoda mikor valami új születik. A művészet az a színtér, amely mindenki számára lehetőséget biztosít arra, hogy valami újat alkothasson.  Egy világot nyit meg nem csak alkotói, hanem csodálói előtt is. Ismeretlen, káprázatos és egyedülálló világról beszélhetünk, amely az emberi képzelőerő végtelenségével elevenedik meg minden pillanatban. Úgy gondolom, ezt az alkotó képességünket az élet minden területére szükséges lenne kiterjesztenünk. A produktív tevékenység mindig és mindenütt időszerű. 

A kézműveskedés, varrás, hímzés is a művészet egyik sajátos ága.  A régi népi hagyományokból ered, hogy a nők a tél eljöveteltét követően, kézműves munkákba kezdenek. Ez a hasznos időtöltés, boldogsággal és örömmel tölti el alkotóját és annak közvetlen környezetét. Jó látni az embernek, hogy mire képes, és jó dolog örülni a másik sikerének is. Pontosan emiatt tölti el boldogság az én szívemet is, hogy megtekinthetjük a művészet ezen ágának káprázatos gyümölcseit. Fontos kiemelni, ennek nevelő hatását is, hiszen ez egy jó példát mutat a gyermekeknek, hogy hogyan tudják konstruktívan és hasznosan eltölteni szabadidejüket. Nem feledkezhetünk meg nyugtató hatásáról sem, hiszen ez az elfoglaltság képes elfeledtetni velünk a problémáinkat, képes kikapcsolni és átadni minket a nyugalomnak, békének és a gondtalanságnak.

 

Zárásul egy Weöres Sándor idézetet szeretnék felolvasni Önöknek:

„Mi  a művészet? - Ez a mértéktelenül szabad valami, amelynek egyetlen feltétlen kötöttsége sincs, de határtalan szabadságában akármilyen kötöttséget elbír? Szépséggé-rögzített emberi megnyilvánulás.”

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egresiantal.blog.hu/api/trackback/id/tr514345151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása