Kedves Soroksáriak!
Karácsony közeledtével, amikor a keresztény - keresztyén világ Jézus születésére emlékezik, Soroksár közössége is részese kíván lenni az ünnepi várakozásnak.
Ilyenkor az emberek, a nagyobb és kisebb közösségek, a családok egymás felé fordulnak, és a betlehemi csodán, a Gyermek születésén keresztül élik meg a család összetartozásának nagyszerű érzését, az odaadást és összetartást.
Az adventi időszakban településünk Önkormányzata, az egyházak képviselői, a kisebbségi önkormányzatok, az intézmények, a civil szervezetek és tagjaik, az iskolák tanulói, és a szülők, valamint a soroksári vállalkozók támogatásával közösen, összefogva november 30. és december 23. között naponta 14-19:00 óráig karácsonyi „vásárt” és „ajándékozást” rendez a Hősök-terén, a Galéria’ 13 előtt.
Ilyenkor minden ember számára fontos, hogy megismerje az összetartozás, az együttérzés, az ajándékozás örömét. Ma, ebben a rohanó, zűrzavaros világban erre az érzésre mindannyiunknak nagy szüksége van.
Az iskolákban tanuló gyermekek betlehemekkel készülnek, melyek közül a legszebbekből kiállítást rendezünk. A Hősök-terén naponta más és más iskola alapítványa, nyugdíjas klubok, szervezetek várják Önöket kisebb ajándékokkal, amelyek „megvásárlásával” támogathatják a működésüket.
Az adventi időszakban minden nap a Galéria’ 13 előtt 17:30 órakor az iskolák tanulóiból álló énekkarok, a civil szervezetek tagjai rövid, karácsonyi dalokból álló műsorral kedveskednek. Ezt követően a Galéria’ 13 a soroksári kötődésű művészek egyházi témájú festményeit, műveit, illetve a Soroksári Nagyboldogasszony Plébániatemplom oltárképeit mutatja be szabadtéren.
A Hősök-terén elhelyezett adventi koszorúnál november 26-án, szombaton 17:30 órakor, és az azt követő minden szombaton Szerencsés Zsolt plébános úr és Kiss Péter református lelkész úr ökumenikus közös gyertyagyújtásra hívja Önöket.
Jöjjenek el, vegyenek részt ebben a közös várakozásban. Köszöntsük egymást, örüljünk együtt, és közben gondoljunk azokra is, akik egyedül töltik majd a Karácsonyt.
„Segítsük, hogy segíthessünk.”
Ezzel a különleges ajándékkal kívánjunk közösen egymásnak, és
Soroksár jóakaratú embereinek Áldott, Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket.
Soroksár Önkormányzata, intézményeinek munkatársai, a kisebbségi önkormányzatok, a civil szervezetek, az oktatási és nevelési intézmények pedagógusai, diákjai, Soroksár vállalkozói és a támogatók közösségei.